Ezt nagyon megbántam.
Mosolyogj, lélegezz és járj lassan.
thich nhat hanh
Nem szoktam megbánni a döntéseimet, de van valami, amit ma már másképp csinálnék.
Az elmúlt 5 napban egy nemzetközi képzés tesztelésén vettem részt, ami arról szól, hogy tanárok hogy tanítsanak vállalkozói szemléletet diákoknak. Sok feladatot kaptunk, és az egyikben a csoport vállalkozói (tehát én is) élő könyvekké válhattunk, és akik ki akartak venni minket a könyvtáról, kérdezhettek, amit csak akartak.
Hozzám is érkezett sok könyvkedvelő, és az egyik kérdés úgy szólt: „Nem bántad meg, hogy otthagytad az eredeti szakmádat, és egy ismeretlen világba léptél át?”
Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy NEM.
Azt nem bántam meg, hogy váltottam. Elég volt 28 évnyi turizmus, aminek rengeteg részét imádtam, viszont ahogy most dolgozom, sokkal szabadabb vagyok. Ezzel a munkával úgy érzem jóval többet adhatok másoknak, mint valaha.
Egy dolog viszont van, amit megbántam: hogy annak idején nem kértem előbb segítséget.
Amikor még megvolt az utazási irodánk, az akkori cégtársaim már évek óta mondták, hogy szerintük jó lenne, ha kérnék valamilyen segítséget, hogy vezetőként is fejlődjek.
Nem értettem, hogy miről beszélnek.
Értettem a szakmámhoz, remek termékeink, fantasztikus utasaink, megbízható nemzetközi partnereink voltak, és az iroda elismert szereplője volt a hazai piacnak. Szakmailag folyamatosan képeztem magam, a munkatársakat is, és figyeltük az új piaci trendeket. Sőt, sokszor mi voltunk azok, akik alakították ezeket.
Aztán a cég elindulása után 6 évvel kaptam egy nagyon durva pofont vezetőként, és egy pillanat alatt kiderült, hogy nem elég az, ha szakmailag jó vagyok.
A történés maga érzelmileg padlóra küldött és megrendült sok mindenben a hitem. Leginkább abban, hogy én elég jó vezető vagyok-e. Ráadásul, meg kellett hoznom egy nehéz döntést, amivel elveszthettünk volna néhány ügyfelet.
Teljesen magamra maradtam ezzel a helyzettel.
Persze az esetet megbeszéltem a barátaimmal, akik bátorítottak, támogattak, de ettől sem lett jobb. Beette magát a mindennapjaimba a bizonytalanság. Mit kellett volna másképp csinálnom?
Végül felhívtam egy ismerősömet, hogy mondjon egy nevet, aki segíthet ebben a helyzetben.
Mondott. Fogalmam sem volt, hogy ki ő, mit csinál, de bíztam az ismerősben. 2007-ben szerződést kötöttem életem első coachával.
Akkor még nem tudtam, hogy mit csinál egy coach, vagy hogy mi ez az egész. Az általa kért összeg sokkolóan magas volt, de akkor már nem volt visszaút. Segítségre volt szükségem, különben nem lett volna biztonságban sem a cégem, sem a munkatársaim, sem az ügyfeleink.
Úgyhogy elkezdtük a közös munkát, annak ellenére, hogy nagyon szkeptikus voltam.
Csak pár ülés ment le, de máris tapasztalható volt a hatás. Azt éreztem, hogy van valaki, aki feltétel és érdek nélkül támogat, akivel a legfélelmetesebb kihívásaimat is meg tudom beszélni, és aki azért dolgozik, hogy az én vezetői munkám könnyebb legyen.
És könnyebb is lett. Megerősített abban, hogy mik a legfontosabb erősségeim és értékeim, melyek a cég számára is értéket jelentenek. Megtanultam komolyabb határokat húzni, akár a tulajdonostársakról, akár a munkatársakról volt szó. Elkezdtem jobban delegálni és motiválni, így a felszabadult időben végre tudtam a stratégia kialakításával foglalkozni. Gyors és meglepő lépéseken keresztül lettek új megoldásaim arra, hogy hogyan lehet hatékonyan és örömmel dolgozni azokkal, akik ebbe a csapatba akarnak tartozni.
Tanultam magamról. Mintha engedélyt kaptam volna arra, hogy az legyek, aki vagyok, és merjem ezt minden körülményben, környezetben képviselni. Hisz valamit csak jól csináltam, ha hosszú évek óta megbízható partnereink és visszatérő ügyfeleink, 7 év alatt mindössze 2 panaszosunk, és forradalmian új termékeink voltak. Hiába jött ez a nehézség, megerősödtem, hogy az az irány, amiben hittem, az a jó irány.
Ennek már jó pár éve.
Ma már tudom, hogy ha én akkor pár évvel korábban kértem volna profi segítséget, akkor valószínűleg megelőzhettem volna a kiégésemet, aminek köszönhetően közel két évig képtelen voltam dolgozni.
Ahogy sok más vezetővel is megtörténik, én is szétestem az operatív feladatokban, és nem hoztam meg nehéz, de szükséges döntéseket. Pedig, ha akkor lett volna egy támogatóm, akivel a problémákra valódi megoldásokat találtunk volna, és a tehetetlenségemet segített volna cselekvésbe átfordítani, akkor talán sok minden másképp alakult volna.
Szóval, ha van valami, amit megbántam, akkor az az, hogy nem korábban kértem fel egy coach segítségét.
Tudom, hogy sokan vannak ugyanebben a mókuskerékben évek óta. Nem mernek segítséget kérni, mert attól félnek, hogy gyengének, bénának, butának címkézik őket, vagy talán eszükbe se jut, ahogy nekem se.
Coachként sokszor kapok értetlen, időnként lesajnáló pillantásokat. Nna, már megint egy hülyeség – gondolják sokan. Mi értelme van ennek az egésznek? Egy normális embernek nincs szüksége ilyenre, mondják. Ez már megint valami új izé, amiért jó sok pénzt el lehet kérni.
Mások pedig azt gondolják, hogy a coach kezében van a bölcsek köve, és majd jól megmondja a tutit. Tanácsot ad, mert a coach mindenhez ért.
Úgy gondoltam, hogy most arról írok, hogy mi is ez az izé, amiben annyira hiszek, hogy ma már azt gondolom, hogy mindenkinek kell egy coach.
Nem viccelek. Mindenkinek kell egy coach.
Azoknak pedig biztosan, akik emberekkel foglalkoznak, akik projekteket, cégeket, vállalkozást vezetnek, vagy éppen elkezdenek valami ilyesmit. Sőt, ha mindezt egy új környezetben teszik, akkor is elengedhetetlen.
A coaching jellegű beszélgetéseket igazából hasonlíthatnának sok más beszélgetésre, amelyek az üzletről, a munkáról szólnak.
Majdnem mindegyik úgy kezdődik, hogy:
- milyen nehéz a változó piaci viszonyokban helytállni,
- milyen dög a konkurencia, aki olcsóbban adja ugyanazt a terméket, amit mi is árulunk,
- mennyire nehéz azzal a főnökkel, aki nem ad tiszta instrukciókat,
- kevés a bevétel, kevés az ügyfél,
- vagy arról, hogy valaki szeretne a nagyvállalati világból kilépni, amitől már nagyon szenved, de fogalma sincs, hogy merre menjen.