Az elmúlt hetekben különös csoda történt, amikor egyszerre, szinte előzetes figyelmeztetés nélkül a gyerekkorom legfontosabb szereplői, akikkel Afrikában voltam tinédzser, szinte mind előkerültek a Facebook-on. 30 éve nem találkoztunk, és sokukkal akkor beszéltem utoljára, amikor végleg otthagytuk az ottani életünket.
Ők voltak az első igazi barátaim: maláj-holland keverékek, libanoniak, amerikaiak, olaszok, németek, angolok. Nagyon színes társaság volt. Szinte mindennap találkoztunk, és tettük mindazt, amit az akkori 14-17 évesek tettek. Akkor még nem volt se mobil, se internet, se vonalas telefon, ezért egyrészt mindig előre meg kellett beszélni egymással, hogy hogyan és mikor találkozunk legközelebb. Másrészt nagyon sok vicces játékokat játszottunk, táncolni jártunk és a szüleinkkel együtt partiztunk, amikor elviselhető volt a meleg.
Az egyik nagy kedvenc játék a Truth or Dare volt, aminek nincs igazán taáló magyar fordítása, de kb. úgy fordítható, hogy Felelj vagy Merj, vagy talán Igazság vagy Bátorság. A lényeg, hogy előre kellett választani, hogy Truth vagyis Igazmondás lesz-e, vagy pedig Dare, hogy meg kell csinálni egy olyan feladatot, amin biztosan hetekig fog mindenki röhögni. Akármit választottunk, nem lehetett jól kijönni belőle. 10 vihogó tini várta, hogy kiderüljön, hogy ki kibe szerelmes, vagy az, hogy hogyan tud valaki békaugrásban körbeugrálni a medence körül. Szóval jól nem lehetett járni. De nagyon élveztük.
Most, hogy mindezek az emlékek idéződnek fel, arra jöttem rá, hogy az, ami a coaching ülésen történik az ügyfél és köztem, az is hasonlít a Truth or Dare-re, de az inkább Truth AND Dare.
Nem vagy vagy, hanem mindkettő.
A folyamatban sokszor jön el az a pillanat, amikor kimondódik az addig kimondatlan. Amikor elhangzik az, hogy „nagyon fáradt vagyok, és már nem bírom el ezt a terhet, amivel a cégvezetés jár”. Vagy az, hogy „jó jó ez a munka, de igazából teljesen mást szeretnék csinálni”. Vagy az, hogy „ha nélkülem is megoldja a csapat a napi munkát, akkor én, mint vezető már nem is vagyok fontos?” Súlyos igazságok ezek, melyek kimondása még a coach előtt, négyszemközt, biztonságos környezetben is nehéz. Fantasztikus, megható pillanatok ezek, amelyek a bátorságról és a felelősségről szólnak. Megtisztelő ilyenkor jelen lenni.
Aztán amikor dolgozunk tovább, azon, hogy ha már meg van az igazság, akkor mi legyen a konkrét cselekvés, az olyan, mint a gyerekkori játékban a „dare”. Vagyis, merj lépni. Merj olyat tenni, ami új, ami más, ami nem biztos, hogy könnyű. Olyan lépés, ami kivisz a komfort zónádból, de általa talán elkezdhetsz olyan életet élni, amilyet valóban szeretnél. Merj változtatni.
A Te életedben mik a kimondatlan dolgok, mi az, ami fontos lenne, de nem mered elmondani senkinek, mert lehet, hogy akkor előbb utóbb fel kell mondanod, vagy olyan döntést kell hoznod, amitől nem leszel népszerű? És utána hogyan lépsz tovább? Milyen megoldásaid vannak?
Mondd ki és lé
pj. És közben örülj annak, hogy Te döntesz.
Truth and Dare.
