Amikor kiköltöztem Barcelonába, egy régi álmom valósult meg. Ki akartam próbálni, hogy felnőttként milyen egy másik kultúrában élni. Gyerekként Afrikában nagyon színes nemzetközi baráti köröm volt, és ezt újra át akartam élni.

Amikor megérkeztem, egyáltalán nem beszéltem spanyolul, de az angol eleinte elég volt. Elég gyorsan lettek olyan ismerőseim, akik segítettek tolmácsolni, ha kellett, és igyekeztem olyan üzletekben vásárolni, ahol angolul beszéltek.

De valami mégis hiányzott. Sokszor éreztem azt, hogy kimaradok fontos dolgokból, mert nem beszélek spanyolul. Úgyhogy elkezdtem tanulni.

Esténként pedig úgy feküdtem le aludni, hogy reggel majd felébredek, és folyékonyan fogok beszélni spanyolul.

Hát ez pont így történt!

Egyik este két nagyon kedves barátommal, egy olasz és egy katalán sráccal egy hangulatos bárban beszélgettünk, viccelődtünk, ahogy máskor is. Aztán egyszer csak valami hihetetlen dolgot vettem észre.

Már nem angolul ment a beszélgetés, hanem spanyolul! Mégpedig a gazdaságról, az életmódról, a spanyol, az olasz és a magyar politikáról. És én is spanyolul beszéltem! Hibásan, de folyékonyan.

Megtörtént, amire vágytam. Egyszer csak tényleg arra ébredtem, hogy ha nem is tökéletesen, de folyékonyan beszélek spanyolul.

Csak közben eltelt másfél év.

Pedig eleinte azt gondoltam, hogy mi értelme van 46 évesen egy új nyelvet tanulni? Vannak angol nyelvű állások, tehát nem létszükséglet. Majd úgyis kinevetnek, ha hibázok és nekem ez úgysem fog menni……meg ilyenek. Egyébként is rengeteg embert ismertem a városban, akik ott éltek hosszú évek óta, és nagyon jól boldogultak a spanyol nélkül. Az ilyen kozmopolita városok már csak ilyenek.

De volt valami, ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy belevágok. Az, ami az én életemben sokkal erősebb a félelmeknél, a lustaságnál, vagy a bizonytalanságnál. Nekem nagyon fontos a társaság, a beszélgetés, az hogy minél többet tudjak meg egy másik kultúráról, más emberekről. Szeretek ellesni egy-két trükköt, jópofa szokást. Barcelonában pedig bele akartam bújni abba a számomra új kultúrába, és ez a helyi nyelv nélkül nem ment volna. Részt akartam venni azokban a beszélgetésekben, amelyek a spanyol és katalán ismerőseim között zajlottak. Azt akartam, hogy én is egyenlő partner legyek, amikor találkozunk. És persze voltak a spanyol filmek, amiket imádok. Katalán felirattal. Az sem volt mellékes, hogy ez egy olyan nyelv, amit a világon 400 millió másik ember beszél. Ez is nagyon izgatott.

Szóval ez volt az igazi motivációm. Nem az, hogy muszáj, vagy szükséges, vagy, mert azt mondták, hogy meg kell tanulni.

Amikor már meg volt a motiváció, akkor kellett hozzá még néhány adalék:

Jártam spanyol tanfolyamra, járt hozzám magántanár, eljártam több helyre ún. intercambiora, ahol a spanyolok angolul akartak beszélgetni, és cserébe beszélgettek velünk spanyolul. Így lett egy csomó új ismerősöm, akik aztán hívtak moziba, programokra, olyanokra, ahol sokan csak spanyolul tudtak. Lettek helyi barátaim, akik egy idő múlva csak spanyolul beszéltek hozzám. Sőt lettek olyan ismerőseim is, akik nem beszéltek angolul. És magyarul se.

És hogy mi köze van ennek a boldogabb karrierhez?

Nagyon sok mindenkivel szoktam beszélgetni. Olyanokkal, akik túl sok órát dolgoznak, vagy akik már nem szeretik azt, amit csinálnak. És amikor megkérdezem, hogy miért nem változtatnak, akkor mindig ugyanazok a válaszok jönnek:

• mert akkor munka nélkül maradok,
• én már öreg vagyok a váltáshoz,
• mihez kezdenék, ha nem ezt csinálnám, hisz ehhez értek,
• mi lesz, ha belekezdek valami újba, és az sem tetszik?

Ismerős ugye?

Sokan, akiknek elegük van abból a munkából, amit hosszú ideje végeznek, és másra vágynak, hajlamosak arra, hogy rögtön lebeszéljék magukat, vagy azt gondolják, hogy majd valami csoda hatására magától új lehetőség pottyan az ölükbe.

Pedig nem ez a jellemző és nem is lenne túl szerencsés.

Ennek nem kell egyik napról a másikra történnie.

A változáshoz kell idő,  mert így lesz időd felkészülni, átgondolni. Aztán kell egy jó nagy adag motiváció. Hogy el akarj indulni. Kell elszántság, és az a biztos tudat, hogy valami nagyon klassz dolog sülhet ki belőle. Lehet, hogy valami újat kell majd megtanulnod, lehet, hogy segítséget kell kérned, lehet, hogy költened is kell rá, és lehet, hogy új emberek közé kell menned. Az a környezet, amelyik lebeszél, lehúz és csak a nehézségeket látja, az olyan, mint egy vírus. Megbetegít és visszatart.

Nem árt a türelem sem. Magaddal és a folyamattal kapcsolatban. Egyik napról a másikra csak nagyon ritkán megy.

Ha kicsit magadba nézel, akkor:

• Téged mi motiválna, hogy elindulj? Mi az a nagyon erős vágy, ami segítene abban, hogy változtass?
• Mennyi időt akarsz rászánni? És mennyi szerinted a reális?
• Mi az, amit még meg kell tanulnod?
• Ki segítene Neked, hogy elérd a célod?
• Mit kellene befektetned, hogy valóban elérd?
• Milyen új kapcsolatokat, ismeretségeket kellene keresned, hogy jobban beleláss abba a világba, ami vonz?
• És mit tehetsz még?

Számtalan kérdésem lenne még, de inkább bíztatlak, hogy Te is kérdezz. Magadtól, és akár tőlem is.

Legközelebb fogok írni arról is, hogy mi van a motiváció mögött, és hogy hogy csinálják azok, akik már változtattak.

Nagyon köszönöm, hogy ezt a bejegyzést is elolvastad, és ha tetszett, akkor kérlek, oszd meg másokkal.

Megosztani itt tudod: https://www.facebook.com/KalanguCoaching.
Ahonnan letölthető az Álommunka Projekt útmutató: www.kalangu.net.
Kérdéseket itt tudsz feltenni: evat@kalangu.net.

Szép napokat!

Éva