HOGY NÉZ KI A BOLDOGSÁGPORTFÓLIÓD?
Ez az irányzat arra épül, hogy ne a betegség felől, vagyis ne a boldogtalanság felől közelítsük meg az embert, hanem onnan, hogy hogy néz ki egészségesen. A hiány helyett inkább abból építkezzünk, ami jól működik és azt erősítsük.
Kicsit eltűntem az elmúlt időben, de nagyon nagy munkában vagyok. Mind a vállalkozásomat, mint a weboldalamat alakítom át, úgyhogy hamarosan új arculattal és coaching csomagokkal jelentkezem.
Viszont az egyik nagyon kedves ügyfelem jelezte, hogy jó lenne, ha mégis tudnék újra írni, mert őt inspirálja mindaz, amiről ilyenkor szó esik. Küldött is pár témát, ami érdekelné, amiért hálás köszönet. Szívesen veszem, ha kapok ötletet arra, hogy benneteket mi érdekel.
Úgyhogy íme.
Tegnap a Personal Hungary kiállításon jártam, ahol arról lehet rengeteg érdekes információt szerezni, hogy mi történik a munka világában.
Az egyik előadás, amit végighallgattam az Dr. Mérő László (Matematikus, pszichológus, az ELTE Gazdaság- pszichológiai szakcsoportjának tanára) előadása volt, ami arról szólt, hogy a munka és vállalatokat látszólag mozgató számok vajon boldoggá teszik-e az embereket, és ha nem, akkor mi tesz bennünket azzá.
Beszélt arról is, hogy a XXI. században már nem feltétlenül tudjuk az emberek motivációit Maslow elmélete alapján értelmezni. Az elmúlt évtizedekben a helyzet ettől sokkal árnyaltabbá vált, és más elméletek is napvilágra kerültek azzal kapcsolatban, hogy mitől leszünk boldogabbak.
Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban hallani a pszichológiának arról a viszonylag új ágáról, amit pozitív pszichológiának hívnak, és ami azzal foglalkozik, hogy mitől nyer értelmet az élet.
Ez az irányzat arra épül, hogy ne a betegség felől, vagyis ne a boldogtalanság felől közelítsük meg az embert, hanem onnan, hogy hogy néz ki egészségesen.
A hiány helyett inkább abból építkezzünk, ami jól működik és azt erősítsük.
Az elmúlt évtizedek boldogságkutatói (többek között Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály), arra jutottak, hogy ahhoz, hogy boldogabbak legyünk 3 dolognak kell teljesülnie az életünkben:
1. POZITÍV ÉRZELMEK
Vagyis legyenek olyan dolgok az életünkben, amelyeknek tudunk örülni. Barátok, mozgás, szórakozás, olyan munka, amit szeretünk, bármi.
A pozitív érzelmek gerjesztésében például nagyon jó eszköz a hála.
Amikor hálát érzünk, akkor nem tudunk negatív gondolatokba süppedni (erről is létezik már számos kutatás). A munkánk szintjén ez azt jelenti, hogy jól érezzük magunkat a kollégákkal, jók a vezetők, jól működik a konfliktuskezelés.
2. TARTALMAS ÉLET
Legyenek az életünkben olyan történések, célok, amelyek túlmutatnak saját magunkon.
Ez lehet bármi, aminek számunkra jelentősége van. Ilyen lehet a vallás, a család, közösség, haza, valamilyen innováció, ami számunkra jelentőségteljes, vagy egy olyan vállalkozás beindítása, ami elsősorban nem öncélú és profitorientált.
Mérő László külön kitért arra, hogy a cég, aminek dolgozunk, vagy a munka, amit végzünk is beletartozik ebbe a szükségletbe, hisz a munkánkban több időt töltünk el, mint szeretteinkkel. Ha a munkánk számunkra nem tartalmas, és nem látjuk értelmét, akkor az negatívan tud hatni az életünk többi részére is. Ha a cég missziója nem esik egybe a saját értékrendünkkel, akkor abban a közegben nem leszünk boldogok.
3. ELMÉLYÜLT CSELEKVÉS
Legyen valami olyan, amibe bele tudunk feledkezni. Csíkszentmihályi ezt hívja flownak – egy olyan mély állapot, amelyben erőfeszítés nélkül tudunk benne lenni.
Ez lehet a munkánk, ami teljesen leköt, vagy játék a kedvenc programunkkal, vagy lehet ez a tánc, az írás, vagy a jóga.
Bármi olyan tevékenység, amit nagyobb erőfeszítés nélkül tudunk végezni.
Seligman azt is hozzáteszi, hogy ahhoz, hogy flowban legyünk, fontos tisztában lenni a saját erősségeinkkel, és hogy azokat hogy tudjuk napi szinten gyakorolni
A professzor beszélt arról is, hogy ezek arányai egyénenként eltérnek, és nem szimplán összeadódnak, hanem a hatásuk megsokszorozódik. Akár a három egyike is vezethet teljes boldogsághoz, de ez elég ritka.
Magyarul, ami Neked jó, az nekem nem biztos, hogy jó.
Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat naponta a munkára szánt 8-10 órában (és ne égjünk ki, erről majd jövő héten írok), elengedhetetlen, hogy tudjuk mi az, ami energiát ad, és amit tartósan tudunk motiváltan végezni.
Nemzetközi kutatások szerint akkor nő a hatékonyság, a motiváció és az elkötelezettség, ha mindenki olyan munkát végez, amihez veleszületett tehetsége van, illetve ahol a saját erősségeit tudja kamatoztatni.
Tavasszal egy zseniális fotóssal dolgoztam Barcelonában azon, hogy hogy alakítsa át úgy a munkáját, hogy több öröme és nagyobb sikerélménye legyen benne.
Úgy döntöttem, hogy annak a folyamatnak az alapjaival dolgozunk, amire az erősségfejlesztés workshopom is épül, ami legközelebb december. 2.-án lesz: Munka ami Feltölt
Úgyhogy kezdésnek ő is megcsinálta a tesztet, amivel a workshopon is dolgozunk, és az eredménytől nagyon meglepődött. A teszt a legfontosabb 5 erősségünket méri, amiről vagy tudunk vagy sem, de mindenképp van. Ezek nem tanult erősségek, hanem olyanok, amelyek már kicsi korunkban kialakulnak.
Az ő egyik legfontosabb erőssége, az az ötletgyártás. Különböző információk, élmények alapján olyan ideák, ötletetek összeállítása, amelyekkel képes új megoldások tömegét felsoroltatni.
Amikor rájött a srác, hogy ez valójában mit is jelent, kiakadt. Azt mesélte el, hogy gyerekkorában folyamatosan rászóltak, hogy fejezze már be az álmodozást, az ábrándozást. Pedig ez volt a kedvenc időtöltése – leülni egy nyugis helyre, és ábrándozni arról, hogy mit hogy lehet megváltoztatni, megcsinálni, összerakni.
Aztán eszébe jutott az is, hogy szakmai sikerei mögött is ez az erősség áll, bár ezt korábban nem ismerte fel. Akkor tud igazán kreatív és minőségi munkát nyújtani az ügyfeleinek, amikor van ideje leülni, elmélkedni, és ötletelni.
Úgyhogy a közös munkánk után beillesztett a napjaiba időt arra, hogy „ábrándozzon”. Neki ez egy olyan óra minden egyes nap, ahol zavartalanul tud kreatív megoldásokon ötletelni. Ezt végre lelkifurdalás nélkül tudta megtenni, mert rájött, hogy ez mégsem valami rossz, felesleges dolog.
Mióta tudatosan használja ezt az erősségét, sokkal több munkája lett, és munka közben ő maga nyugodtabb, kevésbé stresszes. Így az ügyfeleinek is magasabb minőségű munkát tud átadni.
Hogy néz ki a Te boldogságportfóliód? Melyikben van több minden és melyikben van kevesebb?
Ismét lesz erősségalapú workshopom, amelyen Te is megtanulhatod, hogy a legfontosabb céljaidhoz, illetve napi szinten, hogy használd azokat az erősségeidet, amelyek által a legjobb lehetsz abban, amit csinálsz. Ez egy intenzív workshop, amin már többen vettek részt, és még senki nem bánta meg. 🙂 Nézzétek meg a visszajelzéseket nyugodtan.
https://www.facebook.com/events/492465057795189/
Gyere, és tanulj meg úgy tervezni, és ennek köszönhetően úgy dolgozni, vállalkozást építeni, hogy az erősségeidre építed a tevékenységed. Hidd el, megéri.
FONTOS: A workshop dátuma rugalmas, a résztvevőkkel kitaláljuk, hogy mi nekik a legideálisabb időpont. Amennyiben jönnél, és csak a dátum miatt nem teszed, kérlek jelezd.
Remélem hamarosan találkozunk!