ÍGY ÉRDEMES LEZÁRNI EGY ÉVET, ÉS ELKEZDENI EGY ÚJAT…VAGY BÁRMIT
Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.
ALBERT EINSTEIN
ÉvZáráshoz.
Egy kedves barátom azt mondta nekem múltkor, hogy ő sokszor úgy értelmezi a bejegyzéseimet, hogy mindig valami újat kell csinálni ahhoz, hogy az ember boldog és sikeres legyen. (Ezt a szót, hogy siker én csakis abban az értelmezésben használom, hogy kinek mit jelent a saját sikere – azzal a siker értelmezéssel, ami a legtöbb médiából csöpög, miszerint a siker azt jelenti, hogy mennyi pénzed van, na ezzel nem tudok mit kezdeni). Azt kérdezte, hogy miért nem lehet elég az, ami van, és azt csinálni tovább, amit most csinál?
Azt kérdezte, hogy miért nem lehet elég az, ami van, és azt csinálni tovább, amit most csinál?
Hogyne lehetne! Pont az a lényeg, hogy azt csinálni, ami jól megy. Remélem, hogy az írásaimból nem az jön le, hogy mindig valami újat kell csinálni, hanem inkább az, hogy miként érdemes azt használni, amink van, illetve abból a helyzetből kihozni a legjobbat, ami jól működik.
Közben pedig az is biztos, hogy muszáj észrevenni, hogy a környezet és minden változik körülöttünk és ezeket a változásokat figyelembe venni akkor, amikor a terveinket alakítjuk ki.
Tehát, mikor elég az, ami van, és mikor fontos kilépnünk a komfortzónánkból?
Év végén így vagy úgy, általában csinálunk egy mérleget. Ahogy én csinálom, nem nagyon tudományos, és végül is két egyszerű kérdést teszek fel magamnak is:
1. Az éppen véget érő évben mi ment annyira jól, hogy abból érdemes többet csinálni az új évben?
2. És mi nem ment annyira jól, mint amennyire gondoltam, és ezzel mit fogok kezdeni – módosítom, vagy elhagyom?
Ha van kedved, tedd fel magadnak is ezeket a kérdéseket.
Az, ami jól működik, az mehet tovább, ugye? Ami viszont nem ment jól, azt tényleg érdemes megnézni, hogy miért nem.
- Ha azért nem, mert utálod csinálni, akkor ne csináld.
- Ha utálod csinálni, de hozott eredményt, akkor nézd meg, hogy lehetne-e úgy csinálni, hogy szeresd?
- És ha szereted, de nem úgy hozott eredményt, ahogy szeretted volna, akkor érdemes átalakítani.
Akárhogy is, a komfortzónából akkor érdemes kilépni, ha valami nem úgy működik, ahogy szeretnéd.
Mert a rossz dolgok is végtelenül komfortosak tudnak lenni.
Biztonság van a legrosszabb kapcsolatokban, a legrosszabb munkákban és a legmegterhelőbb szerepekben. Ismerős ez is, ugye?
Ha viszont minden úgy ment, ahogy szeretted volna, akkor gondold át, hogy HOGY csináltad, mert akkor fogod tudni tartósan csinálni. De ha több eredményt szeretnél, akkor többet kell majd belőle csinálni, vagy nem többet, de hatékonyabban. És akkor lehet, hogy megint ki kell lépned a komfortzónádból. 😊
Szóval nem az a feladat, hogy mindig újat csinálj, hanem hogy azt csináld, ami működik. Ami pedig nem működik (és lehet, hogy az egy 40 éve a fejünkben levő történetnek köszönhető), azt ne ápold tovább. Ahelyett csinálj valami mást.
Mondom ezt magamnak is. 😊
ÉvKezdéshez.
BÚÉK Mindenkinek! 🙂 Egy új év, új álmokkal, fogadalmakkal. 🙂 A legjobb időszak új energiával beleugrani az álmok, tervek megvalósításába ugye?
Hányat valósítottál meg abból, amit tavaly megfogadtál? Írtam arról is, hogy hogy nem érdemes újévi fogadalmakat tenni, ha egyáltalán. FELEJTSD EL AZ ÚJÉVI FOGADALMAKAT
Mágikus napok ezek az évfordulók, amelyeknek köszönhetően csak úgy leugrik a 20 kiló rólunk, vagy az ölünkbe csöppen álmaink állása, és azonnal eredményessé válik a vállalkozásunk.
És persze mindez meg is történhet, de sajnos nem ezeknek a fogadalmaknak köszönhetően, hanem egy jó stratégia, egy jó terv és az elkötelezett, kitartó cselekvés az, ami aztán segít a megvalósulásban.
Albert Einstein azt mondta: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”
Ha szeretnél valamit igazán tenni azért, hogy megváltozzon a munkád, eredményesebb legyen a vállalkozásod, vagy megállítsd a saját kiégésedet, akkor keress meg és beszélgessünk arról, hogy miben tudnálak támogatni. Itt tudsz jelentkezni: KAPCSOLAT – www.kalangu.net
Boldog Új évet kívánok Nektek, annyi komfortzónából kilépéssel, amennyi komfortos. 😊