Nincs mese, ezt a cikket nem halogatom tovább. Megírom, akármilyen nehéz is maga a téma.

Ez egy olyan téma, amitől a legtöbben elfutnak. Tapasztalom sok ügyfelemnél is, hogy ha ezt megemlítem, akkor azonnal hárítanak, elkezdenek másról beszélni és volt olyan, aki meg is szakította a folyamatot.

Úgy tűnik ez a kérdés ijesztőbb minden más kérdésnél. Pedig gyakran teszek fel nehéz, provokatív kérdéseket. Olyat, hogy mit tennél, ha holnap elvesztenéd az állásod? Vagy mit csinálnál, ha nem félnél?

Úgy tűnik, hogy van egy kérdés, ami sokkal félelmetesebb.

Mennyire vagy fáradt?

Pár éve, amikor kiköltöztem Barcelonába, az első 2 hónapom ismerkedéssel és nyelvtanulással telt. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen munkát keressek. Miből fogok itt élni?

Újra és újra végiggondoltam, hogy mit tudnék csinálni egy idegen országban. Tisztában voltam az erősségeimmel, volt mögöttem 28 év nemzetközi turizmus, 10 év cégvezetés, és rengeteg sikeres üzletkötés. Szóval nem aggódtam.

Naponta 50 új ötletem volt, hogy mit akarok és tudok csinálni. Akartam fotós túrákat szervezni, külföldieknek üzleti kapcsolatépítő klubot indítani, majd magyar turistáknak gyalogos városnézést, és akartam luxushajók utasaiknak buszos csoportkíséretet adni.

Aztán észrevettem, hogy amikor kigondoltam, mindegyik remek ötletnek tűnt, de másnap reggelre mégis elszállt minden lelkesedésem. És nem kezdtem neki egyiknek sem.

Ez így ment hetekig, és pánikba estem. Mi lesz így velem? Mi lesz, ha semmit nem kezdek el csinálni?

Így azt tettem, amit a legértelmesebb dolognak tartottam, segítséget kértem a coachomtól.

Körbejártuk a témát, mondtam egyik gondolatomat a másik után, és egyre idegesebb lettem. Nem voltak jó válaszaim.

Aztán végül megkérdezte: és mi lenne, ha most pár hónapig csak pihennél?

Nem értettem…

Pihenni? Hogy mi?

Megkérdezte, hogy hány évig dolgoztam megszakítás nélkül? Mondtam, hogy 17 éves koromtól, tehát akkor épp 28 éve. Először szállodában, több műszakban, sokszor hétvégén, közben diplomaszerzés. Aztán utazási irodánál sok éven keresztül napi 10-12 óra, nyaralni pedig csak szezon előtt és után lehetett menni egy-egy hétre. Főszezonban és két hétre leginkább nem. Aztán a saját cégemben ugyanez, még 10 évig.

Sok évig heti 60-70 óra munka. Rövid szabadságokkal. Állandó készenlétben.

El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet 3-4 hetet pihenni. Azt se, hogy mit csinálnék ennyi idővel, ha nem dolgoznék.

Úgyhogy amikor azt kérdezte, hogy mit gondolok, mennyi pihenés járna ennyi munka után, elsírtam magam, mert magamtól talán sosem jutott volna eszembe.

Hogy nekem ez jár.

És kinek az engedélye kell hozzá? – kérdezte.

Hát az enyém.

Kiszámoltuk, hogy meddig elég a tartalékom, és hogy mikor kell ezzel a dologgal újra foglalkoznom. Életemben először megengedtem magamnak, hogy csak úgy legyek. Hogy ne csináljak semmit.

Nada. Nothing. Semmit.

Később, amikor megkérdezték tőlem itthon, hogy mit csináltam Barcelonában, sokáig meg sem mertem mondani. Borzasztóan szégyelltem magam.

Mert, ha nem csinálsz semmit, az azt jelenti, hogy értéktelen vagy. Béna vagy. És csaló.

Mert a semmittevés nem elég jó. Az megengedhetetlen.

Akkor sem, ha megdolgoztál érte. Egyetlen esetben fogadható el, ha beteg leszel. De sokan még akkor se állnak meg.

A mai társadalom, az üzleti környezet, és még a szüleink is azt sugallják, hogy ne merjünk megállni, mert akkor lustának, haszontalannak és bénának bélyegeznek. Ezért egyre többet és többet csinálunk, hogy hátha akkor hasznosak leszünk. Hátha akkor megkapjuk azt az elismerést, amire vágyunk. Hátha akkor sikeresek leszünk, ha halálra dolgozzuk magunkat, és hátha akkor népszerűbbek leszünk, ha mindent megteszünk, amit elvárnak tőlünk. Sőt, a modern technológiának köszönhetően állandóan elérhetők vagyunk.

Ezért sokan erőn felül teljesítenek a munkahelyükön, és még akkor is hosszú túlórákat dolgoznak, amikor nem fizetnek nekik időben, és már nem találnak motivációt a munkájukban. Közben azt veszik észre magukon, hogy egyre ingerültebbek másokkal, szinte ok nélkül. Már egyre kevesebb kedvük van a számukra kedves dolgokhoz is. Egyre több szívességet tesznek az ismerőseiknek, de abban sincs örömük. Közben pedig minden lehető eszközzel megpróbálják a fáradtságukat palástolni.

Ismerős?

Megállni viszont nem lehet. Egy percre sem.

Nem derülhet ki, hogy mennyire fáradt és alul-motivált vagy. Mert aki fáradt, az gyenge. És aki megáll, az kudarcra van ítélve.

Egy darabig persze jól működik ez az önmagunk hajszolása. Ahhoz szoktunk hozzá, hogy mindent kontrolálunk, és nem tudunk mit kezdeni azzal, ha nem történik semmi. Folyamatosan tenni akarunk valamit, rohannánk előre, hogy olyanná alakítanánk az életünket, amilyennek gondoljuk, hogy lennie kellene.

Pedig a legjobb lenne, ha egy rövid időre megállnánk. És szünetet tartanánk.

Ha ellenállnánk annak a késztetésnek, hogy azonnal kitaláljuk és csináljuk a következő feladatunkat, akkor lehet, hogy egy olyan üres térbe kerülnénk, ami számtalan új lehetőség forrása lehetne.

Ebben az ürességben, vagy csendben, amikor egy kicsit visszavonulunk magunkba, esélyt adunk magunknak meghallani a saját hangunkat. Talán kimondjuk azt, amit addig még soha. Hogy mi bánt, mitől vagyunk dühösek, mire van szükségünk és mire vágyunk.

Ebben a „semmiben” valami új és friss tud kialakulni. Teret kaphatnak az új ötletek, és könnyebben észrevesszük azokat az új lehetőségeket, amelyeket a nagy rohanásban, állandó cselekvésben esélyünk sincs meglátni.

Újra kapcsolatba kerülhetünk magunkkal.

Egyre több 35 év fölötti remek szakember, vagy vezető keres meg, akiről így vagy úgy szinte azonnal kiderül, hogy rettenetesen fáradt, de amikor rákérdezek, hogy jól érzékelem-e, akkor jön a hárítás.

Á, dehogy. Csak sok a munkám. – mondják.

Értem. És ha most nem arról beszélgetnénk, hogy mit tegyél még, akkor mihez lenne leginkább kedved? – kérdezem.

10-ből 9 ugyanazt mondja.

Aludnék két hétig. De azt nem lehet.

És aztán én is megkérdem azt, amit tőlem kérdezett sok évvel ezelőtt a coachom.

Kinek az engedélyére van szükséged ahhoz, hogy kevesebbet tegyél? Hogy megállj egy picit?

Tudom, sok a munka, kell a pénz, félsz, hogy elveszted az állásodat, és ott vannak a gyerekek is. . De ne várd meg, hogy beteg légy, hogy ne legyen más megoldás.  A tapasztalataim szerint, és az ügyfelekkel végigvitt folyamatok alapján az derült ki, hogy legtöbbször mégis van mód egy kis megállásra.

Kezdd el Te is kicsiben.

Például így:

• Gondold át, és döntsd el, hogy mivel akarod tölteni a pihenőidőd. Olyannal, ami feltölt, vagy olyannal, ahol megfelelsz másoknak?
• Amikor elmész nyaralni, kapcsold ki naponta több órára a telefonod, hogy ne tudd megnézni az e-maileket és hogy ne legyél elérhető.Amikor buszon, vagy a metrón ülsz, ne nyomogasd a telefonod. Kapcsolj ki!
• Ha már régóta végzel olyan munkát, ahol túlhajtod magad, de már nem találsz benne örömöt, akkor kezdj el azon dolgozni, hogy belátható időn belül legyen olyan munkád, ahol érték, amit csinálsz.
• Vagy keress olyat, ami nem vesz annyira igénybe, és legalább időben megkapod a béred.
• Két projekt között hagyj magadnak megállásra időt. Legyen köztük 5-10 perced, amikor nem csinálsz semmit.
• Ülj le és bambulj naponta pár percet. Tudom, ez nagyon viccesen hangzik, de megéri.

Sorolhatnám még, de nem ezen múlik.

Hanem az ENGEDÉLYEN.

A magadnak adott engedélyen. Hogy adsz-e engedélyt magadnak, hogy nemet mondj valakinek valamire, hogy utána magadnak igent mondhass? Addig, amíg azt gondolod, hogy akkor vagy értékes, és hasznos, ha mindent megcsinálsz, amit kérnek Tőled, addig ez egy csapda.

Brené Brown mesélte, hogy hosszú évek önismerete után tanulta meg ő is, hogy inkább kényelmetlenül érzi magát egy rövid időre, mert nemet mondott egy kérésre, minthogy utána szemrehányással és nehezteléssel telve csinálja meg.

És még egy dolog.

Addig, amíg azt hiszed, hogy akkor leszel hatékonyabb és kreatívabb, ha egyre több mindent csinálsz, egyre többet gondolkozol, addig nem fogsz magadnak engedélyt adni.

Hallottam egy workshopon, és megkérdeztem én is több ismerősömet, hogy kinek mikor jönnek a legjobb, legkreatívabb gondolatai.

Mit gondolsz mik voltak a válaszok?

Mondom:

• fogmosás közben
• futás közben
• fodrásznál
• a kádban
• napozáskor
• főzéskor
• séta közben
• este, lefekvéskor
• Stb, stb, stb.

SENKI, ismétlem, senki nem mondta azt, hogy munka közben.

Ha elkezdesz napi szinten rövid megállókat beiktatni, akkor azzal megelőzheted a saját kiégésed. Meg kell erősítened a lelki izmaidat, hogy ne legyen bűntudatod, ha nemet mondasz, vagy ha adsz magadnak egy kis időt.

Te mire adsz ma magadnak engedélyt? Mennyi lesz az a kicsi idő, amit arra szánsz, hogy megállj? És mikor jönnek a legjobb gondolataid?

Örülnék, ha megírnád az evat@kalangu.net címre, vagy kommentben a Facebook oldalra:

https://www.facebook.com/KalanguCoaching.

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, akkor pedig oszd meg másokkal is.

Jó megállást!