Skip to content

MILYEN LEGYEN AZ ÚJ ÉVED? KÉNYELMES VAGY IZGALMAS?

Karácsony előtt volt egy klassz beszélgetésem azzal a kedves finn ex-kolléganőmmel, akivel még a 90-es években kezdtünk el dolgozni, amikor Lappföldre szerveztem utazásokat.

Már az első személyes találkozásunk is nagyon viccesre sikeredett, ami évekkel a megismerkedésünk után volt, egy londoni szakmai vásáron. Azt hittem, hogy a kolléganő csak tréfál azzal, hogy majd hoz nekem igazi finn füstölt lazacot, de amikor megjelent a vásár forgatagában egy legalább 50 x 50 centis hatalmas lazacszínű csomaggal, akkor percekig nevettem. 😊 Talán ez a lazac alapozta meg az az azóta is tartó kapcsolatunkat, aminek az emlékét azóta is szívesen idézzük fel, amikor időről időre megbeszéljük a világ és a turizmus fontos történéseit, illetve a karrierünk változásait.

BESZÉLGETÉSEK, AMIK SZÁMÍTANAK – ÜZLETI EREDMÉNYEK COACHING STÍLUSÚ BESZÉLGETÉSEK ÁLTAL

A 21. századi munkahelyeken a munkavállalók nagy százaléka a napi pörgés miatt fáradt, unott, és alul-motivált. A modern technológia a vezetők és a beosztottak napi 24 órás elérhetőségét teszi lehetővé. A nagyobb vállalatok pedig ma már kontinenseken átívelő, más időzónából és kultúrából érkező csapatokat foglalkoztatnak. A mai gyerekek 68%-a 20 év múlva olyan munkát fog végezni, ami ma még nem is létezik. A közösségi médiák elterjedése pedig jelentősen átírta azt, ahogy az emberi kapcsolatok elindulnak, és fennmaradnak.

ENGEDÉLY A TÚLÉLÉSRE

A tavaszi határlezárások után a világ több országa is, ahol a nemzetközi turizmusnak jelentős szerepe van az éves GDP-ben, június végére úgy döntött, hogy megnyitja határait az odalátogatók előtt.

Így tett többek között az osztrák, a német, az olasz, a spanyol, a mexikói és a török kormány is. Ezzel a döntéssel engedélyt kaptak ezek a régiók arra, hogy túléljenek.

christmas tree, decoration, holiday-6891312.jpg

EZ IS EGY SZÉP AJÁNDÉK

Pont így voltak nekem is klassz terveim erre az évre. 😊

De sajnos vannak azok a történések, amik felülírnak minden létező tervet, amik általában valamilyen durva krízishelyzet formájában omlanak ránk. Ezek többnyire védhetetlen és tervezhetetlen helyzetek.

Úgyhogy nekem is felülíródott minden másom, a munkám, a tervek, a minden. Több hónapig nem tudtam rendesen dolgozni, és amikor már ment, akkor is lassabban, nem abban a tempóban, ahogy szoktam. Az igazság az, hogy nagyon elfáradtam.

MI KELL A CSÚCSTELJESÍTMÉNYHEZ?

Tudom, hogy mindannyian arra vágyunk amikor valami megoldhatatlannak tűnő helyzettel találjuk magunkat szembe, hogy valaki oldja meg helyettünk, de ha már nem oldja meg, legalább mondja meg mit tegyünk.

A coachoktól, tanácsadóktól pedig gyakran várják el azt, hogy adjanak egy csodapirulát, ami azonnal megold mindent.

PÁNIKZÓNA VAGY VIRÁGBA BORULÁS – MELYIKET VÁLASZTOD?

Amikor 1857. március 8.-án textilipari nődolgozók vonultak New York utcáira tüntetni az emberibb munkafeltételekért, és a magasabb fizetésért, még biztos nem gondolták, hogy mekkora lavinát és változást indítanak el világszerte a nők szavazati jogával, egyenjogúságával kapcsolatban. Ez a tüntetés volt az első jelentősebb lépés ahhoz, hogy csupán pár évtizeddel később több országban is jelentősen megváltoztak a nőknek addig szánt szerepek és jogok.

Erről írtam már korábban, és arról is, hogy ezen a héten nekem mindig eszembe jut az életemben egy olyan sokkoló esemény is, ami egyike azoknak, amire nem lehet felkészülni.

Megszakítás