Éreztem, ahogy a pánik eluralkodik rajtam. Hetek óta pörögtek a gondolataim, hogy mi a válasz, de nem tudtam. Újra és újra ugyanaz a kérdés dübörgött a fejemben.

Ha én nem utazásszervező vagyok, akkor mi????

Eltelt több hónap azóta, hogy papíron is kiíródtam a cégemből, és fogalmam sem volt, hogy ezután mihez kezdek. Éreztem, hogy valószínűleg teljesen elhagyom a szakmámat, de amikor erre gondoltam, összeszorult a gyomrom.

Mihez fogok kezdeni? Hisz semmi máshoz nem értek….

Segítséget kértem. A korábbi coachommal elkezdtük összeszedni, hogy mi az, amit az utaztatáson kívül is szívesen és jól csinálok. Ilyenek kerültek fel a listára: képes vagyok vállalkozást indítani, terméket fejleszteni, a világ számos nációjával tárgyalni, kapcsolatot alapítani szinte bárkivel, értek az ügyfél kiszolgáláshoz, szeretek beszélgetni, szívesen segítek másoknak és végtelenül kíváncsi vagyok. A coach hölgy még azt is hozzátette, hogy szerinte stratégiai gondolkodó vagyok, hogy egy problémánál nem a probléma érdekel, hanem a megoldás, empatikus vagyok, jól látok át helyzeteket és egyértelműen kommunikálok.

Volt még egy olyan mondata is, hogy ha valaha is szakmát akarok váltani, akkor gondolkodjak el azon, hogy lenne-e kedvem nekem is coachként dolgozni.

Szépen lassan összeállít a kép. Lett egy listám, hogy mi mindent szeretek és tudok csinálni, akkor is, amikor nem a turizmusban dolgozom. Olyan dolgok, amik átvihetők máshova.

Aztán egy barátom adta meg az utolsó lökést. Azt mondta: „Évi, komolyan, miért nem akarsz hivatalosan is coach lenni, hisz Te már most is az vagy?”

Úgyhogy az lettem. Elkezdtem képzésekre járni, tanulni, gyakorolni, csinálni.

Aztán egyszer csak észrevettem, hogy már egy új közösségben vagyok, ahol elkezdték megismerni a nevem, kíváncsiak a véleményemre, felkértek cikkeket írni, és bíztattak, hogy tovább, tovább. Szinte észrevétlenül, de kiderült, hogy az idegenforgalmon túl is van élet.

A szabadúszó léttel együtt persze jár egy csomó nehézség is. Eleinte nagyon nem volt rendszer a napjaimban, hisz nem volt iroda és kötelező nyitva tartás. Mivel saját magam vagyok a munkaeszköz, folyamatosan képzem magam és szupervízióra járok, ami elég költséges. Akkor is jelen kell lennem az ügyfelemnek, ha nekem rossz napom van. Nincs mese. És sokszor nem tudom mi a következő lépés, de aztán egy-egy ügyfél AHA élménye újra inspirál.

Nekem így néz ki az Álommunkám.

Másnak meg másképp. Például annak az 52 éves svéd nőnek, akivel Barcelonában beszélgettem, az volt a vágya, hogy még 50 éves kora előtt élhessen külföldön. És hogy írjon egy könyvet. Svédországban egy középiskolában tanított történelmet 20 évig. Aztán kitalálta, hogy a könyve Barcelonában fog játszódni, a középkorban, és egy nyári szünetre kiköltözött ebbe a csodavárosba.

Nyár végén hazament, végigtanította a következő évet, majd felmondott, és kiköltözött. Már régen elvált, felnőtt lányai vannak, már egy unokája is, de egyedül élt. Sok mindenről le is mondott: a biztos, magas jövedelemről, a megszokott napi rutinról, a családjával való heti találkozásokról. Cserébe Barcelona egyik zűrös negyedében bérel egy pici lakást, mert erre futja a call-centeres munkájából. Sosem keresett még ennyire keveset.

Viszont végtelenül boldog. Imádja Barcelonát, és a könyve egy hónap múlva elkészül! A következőt pedig New Yorkról fogja írni.

Ez is egy Álommunka.

Ahogy az is, ahogy az egyik ügyfelemet egy nappal a megismerkedésünk után kirúgták a pénzügyi elemzői munkájából, és ezután elkezdett táncórákat tartani, amit imád. Közben pedig beindít egy táncruha varrodát. Itt kiélheti minden kreativitását, amire a banki világban nem volt lehetősége. Persze, neki is vannak nehézségei, de van egy jó terve, rengeteg szenvedélye a megvalósításhoz, és lépésről lépésre halad előre.

Vagy az az Apuka, aki 45 évesen középvezetőként vesztette ez az állását, háromgyerekes családfőként. 8 hónap elkeseredettség és sikertelen munkakeresés után dolgoztunk azon, hogy milyen munkára vágyik, milyen csapatra, mi fontos neki, majd a nyolcadik beszélgetés után kapott egy ajánlatot, ami egy következőhöz vezetett, az pedig már az akkori céljainak nagyon is megfelelt.

Vagy az a rendezvényszervező, aki ugyan imádta, amit csinál, de nem tudott belőle megélni. Nem bízott a saját tudásában, és nem volt tisztában azzal, hogy mekkora érték az, amit ő nyújt az ügyfeleinek. Ezért nem is merte elkérni azt az árat, aminek sokan a többszörösét is kifizetnék azért a nagyon magas színvonalért, amire ő képes. Úgyhogy dolgoztunk azzal, hogy ő hogyan értékes, csináltunk egy új tervet, majd megduplázta az árait. Nem hogy kevesebb, hanem több ügyfele lett. Ő is egy Álommunkás.

Rengeteg úton lehet eljutni oda, amit én Álommunkának hívok, de ezek nem mindig egyszerűek. Nagyon sokszor mondtam már el, hogy közben lehet, hogy le kell mondani egyes dolgokról, és lehet, hogy be is kell fektetni. Időt, energiát vagy pénzt, vagy mindhármat együtt. De apró lépésekkel és egy jó tervvel nagyon sok minden valóra válhat.

Mi lenne a Te Álommunkád?

Milyen dolgokat csinálsz szívesen? A mostani munkádban, vagy a szabadidődben?
Mit mondanak Rólad mások, miben vagy nagyon jó?
Mik azok a dolgok, amiben a barátaid a Te tanácsodat kérik? És miért?
Hogy szeretsz dolgozni? Egyedül, vagy csapatban?
Hogy nézne ki egy napod?

Nagyon sok kérdés van még, amivel közelebb kerülhetsz az Álommunkádhoz, anélkül, hogy azonnal döntened kellene. Ha van kedved körbejárni ezeket a kérdéseket, akkor dobj egy e-mailt nekem: evat@kalangu.net.

FONTOS! Ha feliratkozol a hírlevélre, és letöltöd az Álommunka Projekt útmutatót, akkor jelentkezhetsz egy fél órás ingyenes beszélgetésre, például itt.

Ha tetszett ez az írás is, akkor kérlek, oszd meg másokkal. A lap alján van egy megosztás gomb.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/KalanguCoaching.
Ahonnan letölthető az Álommunka Projekt útmutató: www.kalangu.net.

Szép napokat!

Éva

©Photo by Eva Tornallyay.